Ez valóban egy igen pátoszos kijelentés, amit egyetlen épeszű hölgy sem vesz komolyan, pedig a költői lelkű udvarló augusztusban megtarthatja az ígéretét.
(Gyermeklelkű felnőtteknek ezúttal ajánlom a témát kicsit fantasy stílusban körüljáró zseniális történetet, Neil Gaiman angol író Csillagpor című könyvét. Film is készült az írásból.)
Az ígéret megvalósításának forgatókönyve:
- időpont: július végétől augusztus 24-ig
- keressünk este egy mesterséges fényektől viszonylag mentes helyet
- terítsünk le egy kényelmes plédet
- heveredjünk rá
- nézzünk fel az égre…
és, ekkor, szinte ölünkbe hullanak a csillagok. Ekkor érkeznek ugyanis a Perseus csillagkép felől a Perseidák hullócsillagai[Z1] . Az ókori görög mitológiában Perseus, Zeusz főisten és egy halandó fia. Azt mondják, hogy a meteorzápor megemlékezés arra, mikor Zeusz aranyesőben látogatta meg Perseus édesanyját, Danaét. (Az anyuka és Perseus története egyébként egy izgalmas dráma, de azt majd máskor)
Ez így nagyon romantikus, de az igazság az, hogy minderről a Swift-Tuttle üstökös tehet, ami a Naphoz közel érve felmelegszik, és törmeléket enged ki a keringési pályájára. Amikor a fenti időpontban a Föld áthalad a Swift-Tuttle üstökös keringési pályáján, belekerül a törmelékek ösvényébe, de csak augusztusban éri el a törmelék sűrű részét, és ez okozza a bekövetkező meteorzáport. A meteorok ugyan nem érnek földet, mert a földi légkörbe érve felhevülnek és elégnek, körülbelül 100 kilométerrel a földfelszín felett, de látványos csillaghullást okoznak.
Na, de mi ez, ahhoz a tudományos kutatáshoz és feltételezéshez képest, miszerint a Neptunusz és az Uránusz felszínük, a felszínükre nehezedő nyomás és a hőmérsékletük (extrém hideg jégbolygók) kedvező terepek a gyémántok kialakulásának, és hullanak a gyémántok az égből, igaz, nagyon picikék, de gyémántok. Laboratóriumi vizsgálatok azt bizonyítják, hogy lehetséges a gyémánt eső az égből. Hát…
Persze, ha arra gondolunk, hogy a világ legnagyobb fekete gyémántjának, az Enigmának a keletkezése is kérdéses, mivel ez az emberiség által ismert egyik legritkább, kozmikus csoda állítólag 2,6–3,8 milliárd évvel ezelőtt egy meteorittal vagy egy becsapódó aszteroidával került a Földre, akkor semmi sem kizárt.
Visszatérve a puha pokrócos, romantikus, augusztus esti csillaghullásra, két fontos dolog kimaradt.
Tökéletes alkalom a lánykéréshez. (Hogy ezzel se legyen gondja, a gyűrűt bízza ránk: https://moondiamonds.hu/kollekciok/egykoves-gyuruk/), és legyen pezsgő. Van 22 karátos arany lemezkéket tartalmazó is. Igaz, édes pezsgő, de van, aki azt szereti. Vagy ez már túlzás?